Győr és környéke

2015.04.08. 12:34

Mozgás a Városréten: a feltámadt győri lakónegyedet "csak" szépítik, nincs szó bővítésről

Több Városréten élő lakó jelezte portálunknak, hogy az Árkád hátsó kijárata felőli gyalogosátjárót megszüntették. Innen indul fordulatos ingatlanos történetünk. Szavazás.

Szeghalmi Balázs

A három-négy méteres átjárót kerítéssel szüntették meg pár hete. A szóban forgó rész közvetlenül az egykori Városréti piac mellett található, ahonnan január végén el kellett költözniük az árusoknak.

"Több száz méteres kitérőt kell tennünk a lakásunkhoz"

"Érthetetlen számunkra, miért kellett a gyalogos átjárót lezárni. Ha újabb lakótömbök épülnek a Városréten a közeljövőben, feltehetőleg az új lakók - már csak az Árkád miatt is - szintén szívesen igénybe vennék ezt az egérutat.

A kerítés ugyanis nem kerít el semmilyen területet, mindkét oldala továbbra is megközelíthető, csak a közvetlen átjárást akadályozza meg.

Így több száz méteres kitérőt kell tennünk a lakásunkhoz, ami bevásárlás után, több táskával az ember kezében, bosszantó, vagy akár munkába menet a 14-es autóbusz megállója felé sietve. Mint ahogy az is, hogy semmilyen tájékoztatást sem kaptunk a lezárás okáról" - mondta a neve elhallgatását kérő városréti lakó.


Az ominózus kerítés: biztos volt értelme, mert annyira nem olcsó egy ilyen munkát elvégeztetni

Az ominózus kerítés: biztos volt értelme, mert annyira nem olcsó egy ilyen munkát elvégeztetni

Miért mondta fel a Rába a városréti piac szerződését?

Az említett terület a Rába Járműipari Holding Nyrt. tulajdonában van. A kisalfold.hu megkereste a lezárás okáról a Rába sajtósát, Alasztics Melindát, de a cég nem kívánta kommentálni kérdésünket. Ozsvárt Tamástól, a Győr-Szol Zrt. kommunikációs vezetőjétől azt kérdeztük, hogy a Rába indokolta-e bármivel a városréti piac szerződésének felbontását, de a válasz itt is tömör volt: "nem".

A gyalogos átjáró lezárásával közel egyidőben a Városrét mögötti, Mosoni-Duna partra vezető kerítést részlegesen elbontották. Utóbbi mindenképp jó hír a lakók szempontjából, hisz eddig nem, vagy csak hatalmas kerülővel tudták megközelíteni a folyó menti utat. Favágások, -metszések szintén történtek az utóbbi hetekben itt.


Megbontott betonkerítés a Városrét mögött, a Mosoni-Duna irányába - fotók: Tudósító


Kis Városrét történelem

A lakóingatlant az Engel-csoport kezdte építeni 2006-ban az egykori Rába-telephelyen. Amikor a győri önkormányzat engedélyezte az Engel Group Ingatlanfejlesztő Befektető Csoportnak, hogy a volt Rába-telephelyen ingatlanhasznosításba kezdjen, még több ezer lakásról, új városrész születéséről beszéltek.


Látványterv 2006-ból: ez így szinte biztos, hogy soha nem fog megvalósulni - kép: Kisalföld-archívum

Látványterv 2006-ból: ez így szinte biztos, hogy soha nem fog megvalósulni - kép: Kisalföld-archívum
Viszonylag rövid idő után azonban nyilvánvalóvá vált: ez a elképzelés messze áll a valóságtól. A 2008-as gazdasági válság után a beruházás abbamaradt, a pénz elfogyott. Akadtak szép számmal családok, fiatal párok, akik be sem tudtak költözni, s még a szocpolnak is búcsút inthettek.

A válság után feltámadás Csányi Sándorral

A helyzet mostanra konszolidálódott: a Városrét Lakóparkban a lakások több mint 90 százalékát értékesítették. A hat épületrészből álló társasházban összesen 206 otthont alakítottak ki.


A Dália palota - fotó: Mészáros Mátyás

A Dália palota - fotó: Mészáros Mátyás

Két és fél éve van "új" tulajdonosa az ingatlannak: a Városrét Magyarország leggazdagabb emberének, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójának, Csányi Sándornak az érdekeltségeit gyarapítja.

Vita az "aranyáron" mért úton

Az egyetlen "szépséghiba", hogy a Városrétre vezető utak kérdésében a Rába és a győri Városháza a mai napig nem tudott megegyezni. Úgy tudjuk, az utakért olyan összeget kért a Rába, melyet finoman fogalmazva is soknak tartott az önkormányzat.

Tekintettel, hogy a győri ingatlanpiac régen látott "virágkorát éli", egyre nagyobb az igény az új lakásokra, terület pedig még bőven adott újabb lakótömbök építésére a Városréten.


A győri önkormányzat és a Rába 2011-ben hangzatos tervekkel állt elő annak érdekében, hogy életet leheljen a Városrétbe a válság után. Erről sajtótájékoztatót is tartottak, melyről a kisalfold.hu tudósított.

Úgy tudjuk, napjainkban már közel nincs ilyen nagy egyetértés a Városháza és a Rába között, többek közt az előbb említett "útügy" miatt is.

"Róka fogta csuka helyzet alakult ki"

Révi Zsolt, Győr főépítésze szerint azonban ennek egyelőre nem jött el az ideje. "Valóban vannak kisebb csinosítások a Dália-palota közelében a lakók érdekében, illetve készül a Városrétre vonatkozó 2006-os rendezési terv felülvizsgálata.

Róka fogta csuka helyzet alakult ki több tulajdonossal, több érdekkel itt, vagyis szükség van a terület rendezési tervének újragondolására, mely várhatóan nyár elejére elkészül. Újabb lakótömbök építéséről azonban egyelőre nincs szó" - mondta érdeklődésünkre Révi Zsolt.

Megmaradt annak az esélye, hogy Győr 21. századi városközpontja egyszer felépülhessen a Városréten

A kisalfold.hu más forrásból úgy értesült: a Városrét azon területének nagy része - körülbelül 40 hektárról beszélünk -, mely alkalmas lenne újabb lakóépületek kialakítására, a Rába tulajdonában van.

Az, hogy ez az óriási terület jelenleg parlagon hever, nem biztos, hogy baj. A jelentős győri lakásigényeket úgy tűnik, egyelőre sikerül kielégíteni 8-28 lakásos, közepes méretű lakóépületekkel több városrészben.

Így viszont megmarad(t) annak az esélye, hogy Győr valóban 21. századi, modern városközpontja egyszer felépülhessen a Városréten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!