Megafon Klub

2024.05.06. 22:41

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből (videó)

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai „liberális mainstream” által gerjesztett háborús őrületből – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

MW

Forrás: Megafon/Facebook

Kovács István, a Megafon alapítója a köszöntőbeszédében elmondta, négy évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen méretű rendezvényeket fognak csinálni.

A baloldali média egészen a második videónk nyilvánosságra hozataláig hallgatott a Megafonról, majd pedig szörnyülködni kezdett

– mondta el Kovács István. Hozzátette, a baloldal a mai napig egy dolgot nem tudott lemásolni a Megafontól, az pedig azoknak a digitális szabadságharcosoknak a képzése, akikből a mai napra már több mint ezret sikerült kiképeznie a szervezetnek. 

Az eseményén felszólalt Szijjártó Péter, aki legutóbb két éve volt a Megafon vendége. 

Nyolc-tíz évvel ezelőtt elfogadott tény volt, hogy az interneten nem tudunk nyerni, de ez mára a Megafonnak köszönhetően megváltozott

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd hozzátette, nem egyértelmű, hogy ma Európában egy, a Megafon Klubhoz hasonló esemény létrejöhet, ugyanis az integráció fővárosában, Brüsszelben nemrég betiltottak egy konzervatív eseményt. 

A teljes cikkért kattintson IDE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában