Bővítés

2024.02.16. 13:22

Szijjártó: Georgia megérdemelte az EU tagjelölti státuszt (videó)

A kormány az idei magyar európai uniós elnökség alatt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elfogadhassák a tárgyalási keretet, és Georgia minél előbb csatlakozhasson a közösséghez – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, írja az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Ilia Darcsiasvili georgiai külügyminisztert (b) Budapesten 2024. február 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy

Georgia fontos partner az Európa előtt álló jövőbeli kihívások leküzdése tekintetében.

„Egyrészt Georgia is érti és támogatja a békén és stabilitáson alapuló szomszédsági politikát. Másrészt Georgia fontos szereplő lehet a jövőben Európa energiadiverzifikációs törekvéseinek sikerre vitelében. A harmadik pedig, hogy az ország rendkívül elkötelezett az európai integráció mellett” – szögezte le.

Majd aláhúzta, hogy a mostani látogatás egyik oka a közös felkészülés a júliusban kezdődő magyar EU-elnökségre, amire olyan időszakban kerül sor, amikor a közösség kifejezetten rossz formában van.

A mi célunk, hogy megerősítsük az Európai Uniót, megtörjük azt a spirált, ami egyre rosszabb formába viszi az Európai Uniót

– fogalmazott.

Valamint kifejtette, hogy ennek legjobb eszköze a bővítés, hiszen az EU-nak új lendületre, frissességre, dinamikára van szüksége, s ezt azok az országok tudják leginkább behozni, amelyek továbbra is lelkesen küzdenek a jövőbeli tagságért.

„Georgia is ilyen ország. Georgia, amely olyan gazdasági növekedést produkált az elmúlt időszakban – gyakran kétszámjegyű gazdasági növekedést –, amellyel egészen biztosan hozzá tud járulni ahhoz, hogy az Európai Unió versenyképessége végre hosszú évek visszaesését követően ismét javuljon” – mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy hazánk határozottan támogatta az EU decemberi döntését, amellyel megadták Georgiának a tagjelölti státuszt. „Ez helyes döntés volt, s némiképpen jóvátette azt a korábbi tisztességtelen döntést, amely nem adta meg Georgiának Ukrajnával egy időben a tagjelölti státuszt” – mondta.

„Magyarország az európai uniós elnökségi időszaka során segíteni fogja Georgiát abban, hogy a lehető leggyorsabb csatlakozási folyamat menjen végbe, hiszen azt gondoljuk, hogy nemcsak Georgia, hanem az Európai Unió is sokat tud nyerni ezzel” – jelentette ki.

Majd tudatta, hogy a magyar hozzájárulás fizikailag is látványos, miután tizenhat magyar szakértő vesz részt az EU megfigyelő missziójában, hogy a dél-oszétiai és abháziai konfliktus ne tudjon kiújulni, és ezt a hozzájárulást továbbra is fenn fogja tartani a kormány.

A miniszter érintette az energiabiztonság kérdését is. „Teljesen világos, ezt már mindenki látja, még az is, akinek az ideológia fátyla ott lebeg a szeme előtt, hogy az európai kontinens önmaga nem képes garantálni a saját energiaellátásának biztonságát, ahhoz külső erőforrások is kellenek” – világított rá.

Márpedig szavai szerint a Kaukázus térsége nagyban hozzá tud járulni a kontinens energiaellátásához, mivel a régió országai elképesztő potenciállal rendelkeznek a megújuló termelés terén, ami lényeges a környezetvédelem szempontjából is.

Bejelentette, hogy hétfőn lép majd hatályba az azeri–georgiai–magyar–román megállapodás, amelynek alapján a Kaukázusból zöldenergiát, alapvetően szélenergiát importálhatnak Európába.

„Ez történelmi jelentőségű közös beruházás lenne, hiszen a világon nincs máshol még 1200 kilométer hosszú tenger alatti áramvezeték (.) A négy ország energiavállalatainak közös vállalata alapítás alatt van, és a megvalósíthatósági tanulmányra vonatkozó tender is lezárult. Egy nagy olasz vállalat most áll neki a megvalósíthatósági tanulmányt elkészíteni” – közölte.

Végül üdvözölte, hogy 2022-ben megdőlt a magyar–georgiai kereskedelem rekordja, ennek értékében 2010 óta 3,5-szeres bővülést regisztráltak.

Emellett sikerült lezárulni a tárgyalást a beruházásvédelmi megállapodásról, és ezt alá is írhatják, amint az Európai Bizottság megadja erre az engedélyt. Ez új lendületet adhat a gazdasági együttműködésnek, amelyet jelenleg alapvetően a gyógyszeripari és a légiközlekedési terület ural – hangsúlyozta.

Magyarország szuverén ország

Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk a hazánkba látogató amerikai szenátoroknak, hiszen Magyarország szuverén ország, az Országgyűlés így nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok tervezett magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy nagy örömmel üdvözlik őket hazánkban, ahogy minden külföldi látogatót.

Örülünk, hogy eljönnek ide, mert saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság. És így a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy Magyarországon a magyar–amerikai együttműködésnek, annak javításának mi semmilyen módon nem vagyunk az akadályai

– jelentette ki.

DARCSIASVILI, Ilia; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Ilia Darcsiasvili georgiai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten 2024. február 16-án
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

„Meggyőződhetnek arról, hogy milyen remek gazdasági együttműködés van a két ország között, megismerkedhetnek az ország szépségeivel, úgyhogy mint ahogy minden külföldi látogatót, amerikai kongresszusi képviselőket is örömmel fogadunk itt, Magyarországon” – folytatta.

„Ha esetleg azzal a céllal jönnének, hogy elmondják nekünk, hogy hogy lenne érdemes élni, meg milyen döntéseket lenne érdemes hozni, akkor ezt nem javaslom nekik, mert ez mindenképpen egy – ahogy szokták azt mondani – incomplete mission lenne, úgyhogy ez nem érdemes” – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, nem tud arról, hogy az amerikai szenátorok a kormányzati szektorból bárkivel is találkoznának, hiszen ők kongresszusi képviselők, tehát nekik a parlamenti képviselők a partnereik. „Hogy ott lesznek-e találkozók, azt meg nem tudom megmondani” – tájékoztatott.

„Nyomásgyakorlással azért sem érdemes próbálkozni, mert mi szuverén ország vagyunk, és azt gondoljuk, hogy egy szuverén ország a másikra ne gyakoroljon nyomást, főleg akkor ne, ha szövetségesekről van szó” – fogalmazott.

Illetve leszögezte, hogy az Országgyűlés is egy szuverén ország szuverén parlamentje, ekképpen pedig nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket, főleg fontos kérdésekben.

Svédország NATO-tagságának ratifikációja kapcsán világos az álláspont, nagyon várjuk a svéd miniszterelnök látogatását itt, Magyarországon. Azt gondolom, hogyha el tudott menni Törökországba is a ratifikációs folyamat során, akkor meg tud látogatni minket is

– mondta.

A miniszter egy másik kérdés kapcsán rámutatott, hogy Georgia felvétele nagyban hozzájárulna az Európai Unió versenyképességének javításához.

„Én azt gondolom, hogy Georgia eddigi teljesítményét igenis el kell ismerni, és segítenünk kell a georgiaiakat abban, hogy az európai integrációs folyamatuk minél gyorsabb legyen” – közölte.

„Úgyhogy én azt várom el az Európai Bizottságtól, hogy a csatlakozási tárgyalások első lépéseként ismert úgynevezett tárgyalási keretet rakják össze minél előbb úgy, hogy arról a tanács a magyar elnökség alatt már dönthessen” – fűzte hozzá.

„Szerintem nincs okunk várni, nincs okunk hezitálni, Georgia és az Európai Unió még szorosabb együttműködése nemcsak Georgia, hanem az Európai Unió számára is kifejezetten jó hír lenne” – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában