Labdarúgás

2023.02.14. 15:04

NB II foci - Gyirmóton házi gólkirály is lehet a támadó

A Merkantil Bank Liga NB II elmúlt hétvégi fordulójában a Gyirmót FC Győr fontos győzelmet aratott.

Papp Győző

A Gyirmót 2–1-re győzte le a Budafokot, a sárgák második találatát Medgyes Zoltán érte el.

„Ideje volt nyerni, hiszen vasárnapig idén még nem szereztünk három pontot – kezdi Medgyes Zoltán. – Annak is örültem, hogy sikerült a hálóba találnom. Soltész szépen ment el a jobb oldalon, gondoltam, hogy a beadással »Simi« fejét keresi majd, de én is rárajtoltam, hátha mégis elém kerül a labda. Végül így is történt. Szerencsém volt, mert meg tudtam előzni a védőt és ezzel megszereztem a második gólunkat.”

Medgyes úgy tűnik, erre az évre megtalálta a góllövő cipőjét. A házi listán 5 egységgel a második helyen áll a 6 gólos Nagy Patrik mögött.

„Elég nehezen lendültem bele, azóta viszont jobb passzban vagyok – folytatja a támadó. – Korábban túlságosan rágörcsöltem arra, hogy nem tudok a kapuba találni. Hol a kapufa hárított, hol pedig a kapus, olykor pedig én tévesztettem célt. Most fordult a kocka, megnyugodtam és szerencsésebb is vagyok. Szeretnék további gólokat szerezni, de ami ennél is fontosabb, hogy folyamatosan nyerjen a csapatunk.”

A Gyirmótnak nagyon kellett ez a három pont, ám így is elég nehéz helyzetben van a feljutást illetően.

Tizenegy pont a hátrányunk a második MTK-val szemben, azt gondolom, ez már majdnem behozhatatlan. Persze bármi megtörténhet, igyekszünk minden hátralévő mérkőzésünket behúzni, aztán meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Az álmainkat olyan könnyen nem adjuk fe

 – említette végül Medgyes Zoltán.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában