Érettségi 2024

2024.05.07. 19:57

Valaha mumus volt, most barátságosnak ítélték a végzősök - A matek érettségiről faggattunk diákokat

Az idei érettségi kedden a matematika tantárgy vizsgájával folytatódott, amely a soproni, a mosonmagyaróvári és a csornai diákok szerint kifejezetten könnyű volt. A feladatlapokról Németh-Szabó Helga, a soproni Szent Orsolya Gimnázium matematika tanára elmondta, hogy felépítésében nem volt változás, tartalmában viszont igen. Néhány témakör, mint a törlesztőrészlet kiszámítása, vagy a gyűjtő járadék átkerült emelt szintről középszintre.

Kisalföld.hu

A függvénytáblázat nagy segítség volt idén is - osztotta meg lapunkkal Csizmadia Abigél és Pagonyi Benjámin, a soproni Orsolya-iskola két diákja Fotó: Szalay Károly

Papíron nehéz is lehetett volna

Az idei matematika érettségi felépítésében a korábbi évekhez képest nem volt változás, tartalmában viszont igen. Néhány témakör például átkerült az emelt szintről középszintre, ennek ellenére a Kisalföld által megkérdezett diákok többsége kifejezetten könnyűnek ítélte a megoldandó feladatsort.

Németh-Szabó Helga, a soproni Szent Orsolya Gimnázium matematika tanára szerint az idei matematika érettségi kifejezetten könnyű volt, összességében egy egyszerűen megoldható feladatsorral találkoztak a diákok.

Középszinten megszüntetett témakörök

- Reggel érezhető volt a gyerekeken a vizsgadrukk, amelyet egyrészt a stresszhelyzet okozott, másrészt pedig az, hogy több új elem volt a feladatlapokban, olyanok, amelyek az eddigi években nem voltak. Azt gondolom azonban, hogy alapjában egy nagyon barátságos feladatlapot kaptak a diákok. Felépítésében nem volt változás, szerkezetileg ugyanaz maradt, viszont a tartalmi részeket érintették a változások.

Voltak olyan témakörök, amelyek kikerültek a középszintről, például a trigonometria vagy a koordináta geometriából a logaritmus. Ez a változás a középszinten vizsgázókat előnyösen érintette, hiszen pont ezek azok a feladatok, amelyek egyébként is nehezebben mennek - tette hozzá.

Példák a hétköznapi életből

- Voltak azonban olyan témakörök, amelyek a korábbi években az emelt szintű érettségiben voltak benne, és most átkerültek középszintre. Ilyen volt a törlesztőrészlet kiszámítása, a gyűjtő járadék vagy várható érték, amelyek a hétköznapi élet problémáiban és egy kicsit a pénzügyi tudatosságra nevelésben segítenek. A statisztikában van egy feladattípus, az úgynevezett doboz diagram, amivel korábban szintén nem találkoztak a gyerekek, most azonban ez is bekerült a középszintű érettségibe, aminek nagyon örültünk, számítottunk rá - mondta.

- A középszintű érettségi továbbra is két feladatlapból állt, az első tizenkét rövid feladatot tartalmazott, megoldására negyvenöt perc állt a gyerekek rendelkezésre. Miután ezt beadták, rögtön megkapták a második lapot, aminek a megoldására százharmincöt percük volt. Az utolsó három feladatból a vizsgázó egyet kihagyhatott, ezt nem is értékeljük. Úgy vélem, többen a koordináta geometriát hagyták ki, hiszen ez valóban nehezebb feladat - összegezte a matematikatanár.

Könnyű feladatsor

- Igyekeztünk a gyerekeket a stresszhelyzetre is felkészíteni, arra kértük őket, ha leblokkolnak egy rövid időre tereljék el a figyelmüket, koncentráljanak valami másra, így utána már könnyebb. Remélem, erre nem volt szükség, hiszen azt gondolom, hogy valóban könnyű és jól megoldható volt az idei matematika érettségi - zárta a beszélgetést Németh-Szabó Helga.

Diákok véleménye a matematika érettségiről

Kiss Izabella (Mosonmagyaróvár)

Régi érettségi feladatokkal gyakoroltam. Arra próbáltam összpontosítani, ami nekem nehezebben megy. Egy-két feladat nem volt benne, amire számítottam és testhez álló lett volna, hiányzott. Szerencsére kevés függvény volt, kicsit nehéznek tűnt nekem most. Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

Kiss Izabella

Szinicz Flávió (Csorna)

Mindig jó voltam matematikából, így a feladatsor első része nem is okozott gondot, egészen könnyű volt. A második részben is voltak könnyebb feladatok, de ott már olyanokkal is találkoztam, amilyenekre egyáltalán nem számítottam és amilyenekkel korábban nem sokat foglalkoztunk. Próbáltam kisebb számolásokat is felírni, hogy a részeredményekért is kaphassak pontokat. Összességében azért jól sikerült, úgy érzem.

Szinicz Flávió

Joób János (Sopron)

Egyszerűnek éreztem a feladatokat, nem volt benne sok valószínűségszámítás, ami nehezítette volna számomra. A gráfos feladatnak is örültem, az is könnyen ment, viszont a második feladatlap utolsó részében a függvényes feladatot nem oldottam meg. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy jól sikerült.

Joób János

Kránitz Levente (Sopron)

Örültem a feladatoknak, nehezebbre számítottam. A próbaértettségi alapján úgy gondoltam, hogy még összetettebb feladatok lesznek, Volt időm felkészülni és igyekeztem mindennek nekikezdeni, hogy a részeredményeket is pontokra válthassam.

Kránitz Levente

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában