2024.01.13. 19:18
Emléktúrát tartottak a Don-kanyarban történtek tiszteletére Sopronban - fotók, videó
Közel ötszáz ember, kicsik és nagyok, civilek és katonák voltak a résztvevői a szombaton, második alkalommal megrendezett, 35 kilométer hosszú teljesítménytúrának, mellyel a Don-kanyarban 81 évvel ezelőtt elesettek előtt tisztelegtek. A doni emlék,- és teljesítménytúra Sopronból indult és Sopronkövesdig tartott.
A túra megkezdése előtt megemlékezést tartottak a Deák téri II. világháborús emlékműnél, ahol beszédet mondott Széles Ernő nyugállományú dandártábornok és Farkas Ciprián polgármester. Széles Ernő beszédében tolmácsolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azon szavait, amelyben megemlékezett a 81 évvel ezelőtt történtekre és amelyben köszönetet mondott a túra szervezőinek és résztvevőinek. A beszédeket követően dr. ifj. Sarkady Sándor történész idézte fel az 1943 gyilkos januárjában történt tragikus eseményeket, majd pedig elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Emléktúrát tartottak a Don-kanyarban történtek tiszteletére Sopronban
Fotók: Szalay KárolyAz ünnepséget követően vette kezdetét a Doni katasztrófa hősei előtt tisztelgő harmincöt kilométeres emléktúra. A Deák térről a túrázók együtt indultak el Sopronbánfalva felé, hogy a Hősi temetőnél leróhassák kegyeletüket, közös gyertyagyújtással emlékezzenek meg a hősökre. A túra során összesen hét ellenőrzőpontot érintettek a résztvevők, ahol a kis pihenés mellett olasz és magyar hagyományőrzők élőképeit tekinthették meg, akik az egykori körülményeket, a csata helyszíneit mutatták be. A rendezvény legnagyobb meglepetése azonban minden bizonnyal az a II. világháborús, egyrotoros repülőgép volt, amely a harkai platón "csapott" le a túrázókra, fegyverropogás közepette megidézve az egykori harcokat.
kisalfold.hu videó
- Intretech Hungary kft. - A külföldiek nem veszik el a magyarok munkáját Kapuváron - videó
- Tragédia Kapuváron - Az anya ölhette meg saját lányát, majd magát is + Fotók, videó
- Demjén-koncerttel startolt a SopronFest - fotók, videó
- Valéta ünnepséggel búcsúztak a Soproni Egyetem végzős hallgatói - fotók
- Hatalmas motoros felvonulás a XXI. Jótékonysági Motoros Találkozón Győrújbaráton - videó, sok-sok fotó