Tábori mise hangulatban

2024.01.18. 11:18

A doni áttörés hőseire emlékeztek Kapuváron

Szentmisével, harmónikaszóval emlékeztek.

Kisalföld.hu

Kulcsár Béla harmonikaművész január 12-én, pénteken 18 órakor a kapuvár-gartai Szent Sebestyén római katolikus templomban ünnepi műsort adott a 800 éves Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend, a 100 éves Vitézi Rend és a maga nevében a tragikus doni áttörés 81. évfordulójának emlékére. A rendezvényt dr. Pintér Gábor, a Gartáért Egyesület vezetője szervezte. Honvéd hagyományőrzőként Szalay Pál jelent meg II. világháborús altiszti egyenruhában zászlóval, rohamsisakban. 
A műsort szentmise előzte meg, amelyet Radó Tamás plébános celebrált, a kántor szerepét harmonikával Kulcsár Béla töltötte be, ettől a misének tábori mise hangulata lett. 
A műsor után megkoszorúzták a templom külső falán levő II. világháborús emléktáblát, ahol a művész az Il Silenziót játszotta a Hősök tiszteletére. Sokan eljöttek a környékről, a mise, a koncert és a koszorúzás is nagyon szépen sikerült. Akik ott voltak, magasztos, felemelő élményben volt részük, sokáig nem felejtik el. Vastapssal jutalmazták a rengeteg befektetett munkát. 
Beküldte: Kulcsár Béla 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában