Értékeink fókuszban

2023.09.24. 09:24

Nem kell tartani az ázsiai vendégmunkásoktól Győr-Moson-Sopronban

A közvéleményt is foglalkoztató kérdésekről Horváth Tamást, a Menton Jobs Kft. ügyvezetőjét és tulajdonosát kérdeztük.

Kisalföld.hu

- Miért a Menton Jobs, és mit kell tudni a cégről?
- Cégünk közel 10 éves tapasztalattal segíti partnereit, hogy stabil és megbízható munkaerőt találjanak működésük folyamatos biztosításához.
Tevékenységünk a Balaton környéki munkaerő toborzásával indult, mely a növekvő érdeklődés és munkaerőigény miatt egyre jobban kiterjedt az ország északnyugati régiójára is.
Mosonmagyaróváron, szülő­városunkban alapítottuk első irodánkat. Ezt követően Budapesten, Veszprémben, Tatabányán, Győrben, Debrecenben, majd Székesfehérváron nyitottunk kirendeltséget, hogy partnereink és a munkavállalók minél szélesebb körben elérjenek minket.
Munkánk során rengeteg céggel kerülünk kapcsolatba a kis- és középvállalatoktól a globális cégekig, de mindenhol egyöntetűen az okozza a legnagyobb fejtörést: hogyan legyen mindig, mindennap megfelelő számú munkatárs a termelésben, valamint a szervezeti növekedést, az aktuálisan futó projekteket a cég hogyan tudja megfelelő munkaerő-kapacitással lefedni.
Erre a kérdésre a magyar munkaerőpiaci erőforrások folyamatos felkutatása mellett korábban az ukrán munkavállalók toborzása adta meg a választ, a háború kitörésével azonban ki kellett tolnunk a munkavállalói piacok határait, ezért nyitottunk a harmadik országbeli lehetőségek felé.

Horváth Tamás és Stasztny Viktor, a Menton Jobs tulajdonos-ügyvezetői szerint elkerülhetetlen a távoli országokból érkező munkaerő foglalkoztatása.

- Egyre több ázsiai vagy más egzotikus országokból érkező munkavállaló tűnik fel a hazai cégeknél. Sokan tartanak tőlük. Alaptalanul?
- Ma már lassan természetessé válik, kiváltképp a gyártó, termelő cégeknél, ha egy Fülöp-szigeteki  vagy vietnami munkás dobozolja a paradicsomot az üvegházban.
A vendégmunkások megosztják az embereket, de nem kérdés, hogy szükség van rájuk!
Horváth Tamás szerint – bár a hazai munkaerő toborzása az elsődleges szempont – sajnos a magyar munkaerő egyre kevésbé képes kiszolgálni a piacot.
Vannak munkakörök, amelyeket már szinte lehetetlen hazai munkavállalókkal betölteni – különösen igaz ez a fizikai munkára, akár a vendéglátást, akár az ipari termelést nézzük –, aki dolgozni akar, válogathat az állások között. A szaporodó ipari beruházások pedig még inkább szükségessé teszik az „import” munkaerőt.
A Menton Jobs többek között indonéz, filippínó, kirgiz, mongol vendégmunkásokat kölcsönöz az ország teljes területére, ők az otthoni bér háromszorosát-ötszörösét keresik meg nálunk. Azt egyébként a kormány szabályozza, mely területen hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon, ahogy azt is, mely országokból toborozhatnak a minősített foglalkoztatók.

Tudnak és akarnak dolgozni…

- 2023 novemberétől a kormányzat szabja meg, mely területeken mennyi vendégmunkás dolgozhat Magyarországon. Az ázsiai munkaerő nagyon keresett, többek között a vendégmunkások munkamorálja miatt: szorgalmasak, jól tűrik a monotóniát, képesek jól és megbízhatóan dolgozni, szívesen vállalnak túlórát – tudtuk meg Tamástól.
Az ügyvezető hozzáteszi: a tévhitekkel ellentétben a magyar munkavállalóknak nincs félnivalójuk, nem kell attól tartani, hogy a külföldiek „elveszik” a magyarok elől a munkahelyeket. Őket ugyanis határozott idejű szerződéssel alkalmazzák, és általában nem is kívánnak egy-két évnél hosszabb időt hazánkban tölteni. – Mivel az EU-ban nagy a verseny a külföldi munkaerőért, ez a béreket is a megfelelő színvonalon tartja, azaz az sem igaz, hogy az ázsiai munkaerő letöri a béreket. Már csak azért sem, mert a Munka Törvénykönyve kimondja, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazon a munkahelyen ugyanazt a bért kell keresnie a magyar és a külföldi dolgozónak.

Felkészítik őket Magyarországra…

Gyakori tévhit az emberek fejében az is, hogy a külföldi vendégmunkások „ellepik” a hazai településeket, ám a gyakorlat egyáltalán nem ezt mutatja. A jelenlétük nem zavaró még a nagyvárosokban sem – sok helyi nem is gondolná, hány vendégmunkás él a városában… –, mert többnyire munkásszállókon laknak, a helyiek ritkán találkoznak velük, a kölcsönző cégek pedig rutinosan segítik az integrációjukat.  
– Nagy hangsúlyt fektetünk például arra, hogy az egzotikus országokból közvetített vendégmunkásaink megfelelően beilleszkedjenek a hazai körülmények közé. Még az érkezésük előtt felkészítjük őket a magyar szokásokra és viselkedési szabályokra, a kulturális különbségekre, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az itt-tartózkodásuk. Sőt, van olyan ország, például Vietnam, ahol egyhetes bentlakásos „szocializációs oktatásban” részesülnek a jelentkezők, hiszen nálunk merőben mások többek között az élelmiszerek, a közlekedési és illemszabályok, mint amit otthon megszoktak – magyarázza a Menton Jobs ügyvezetője.
A fentieknek is köszönhető, hogy nem lehetett hallani még a helyi lakosság és az ázsiai vendégmunkások közötti atrocitásról. Az indonéz és a filippínó munkavállalókra nem jellemző az alkohol- fogyasztás vagy az erőszakos, indulatos viselkedés, alázatosak és kedvesek, azt pedig nem kockáztatja egyikük sem, hogy egy esetleges rossz lépés miatt kitessékeljék őket az EU-ból. A jövő tehát a békés egymás mellett élésé, hiszen munka jut mindenkinek.  

Mi a Menton Jobs fő értéke?

Fő értékünk az ember, mely alatt értjük az összes, már nálunk dolgozó, 2000 munkavállalót és a hozzánk forduló új és meglévő partnereinket, valamint a rugalmasság, mely meghatározza működésünk minden pillanatát!
Úgy tartjuk, hogy a korrekt üzletvitel, a mindkét fél számára előnyös megállapodás, a bizalom és a kölcsönösség a jó és hosszú távú együttműködés alapja, mely értékekre partnereink nálunk mindig számíthatnak! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában