Nem pótolták a kiesett járatot

2023.09.27. 13:27

Lerobbant a vonat, busz sem jött - A magukra hagyott utasok órákon át várták hogy Győrbe jussanak

Elgázolt egy vadat hétfőn, ezért csak Zircig közlekedett a Veszprémből Győrbe 5 óra 5 perckor induló személyvonat. Az utasok csak a következő, Veszprémből 7 óra 35 perckor induló vonattal utazhattak tovább Győr felé.

Gyurina Zsolt

Illusztráció -

Forrás: Kisalföld Archív

Fotó: Csapó Balázs

A bakonyi vonalról már több esetben számoltunk be a kisalfold.hu portálon is. A kiesett járat pótlásáról a MÁV nem gondoskodott, körülbelül nyolcvan ember nem tudott eljutni időben a munkahelyére. – A vonat Bakonyszentlászló–Győr viszonylatban hatvan-nyolcvan dolgozó és diák Győrbe jutásának egyetlen lehetősége nap mint nap – hívta fel a figyelmet Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke.

A Bakonyvasút Szövetség levelet írt a MÁV-nak az eset miatt. Bödecs Barnabás elnök a Kisalföldnek azzal kezdte: érthetetlen számukra, hogy amikor kiderült, a vonat Zircről nem tud továbbmenni, miért nem gondoskodtak a pótlásáról. Kifejtette, hogy akár vonatpótló busz rendelése, akár egy másik vonat szerelvényének igénybevétele vagy későbbi indítása is szóba jöhetett volna. Mint a panaszlevélben hangsúlyozták, ráadásul a tájékoztatás is rossz volt, mert a problémát tetőzendő még csak nem is a 75 perccel később közlekedő vonatot kínálták az utazóközönségnek, hanem a lemondott járatot követően Veszprémből két és fél órával később indulót. Úgy fogalmaztak: kérik, az ilyen rendkívüli helyzetekben vegyék figyelembe az adott vasútvonal adottságait, azt, hogy az érintett vonatnak milyen a szokásos igénybevétele. 

– Ez nem a budapesti előváros, ahol 15–30 percen belül másik vonat áll az utasok rendelkezésére. A vonat pótlás nélküli lemondása az érintetteknek arra a napra meghiúsította, hogy elfogadható időben beérjenek munkahelyükre és az oktatási intézményekbe – emelte ki a Bakonyvasút Szövetség elnöke. Érdeklődtünk a MÁV-nál, akik közölték: a motorvonat oly mértékben sérült, hogy a helyszínen nem lehetett megjavítani, ezért csak Zircig tudta folytatni az útját. Pótlására nem állt rendelkezésre tartalék szerelvény, pótlóbuszt pedig nem tudtak biztosítani. Azok az utasok, akik nem vették igénybe a Volánbusz Zircről Győr felé induló menetrend szerinti járatait, legkésőbb a 8.18-kor Győrbe elindult vonattal utazhattak tovább. Az utasok elnézését kérik. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában