Stabil eredmény, újabb fejlesztések

2024.05.17. 11:03

Több mint 20 milliárdos árbevétellel zárta a 2023-as évet a győri Graboplast

A fokozódó árverseny és a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére stabil eredményt ért el a Graboplast 2023-ban, miután 20,3 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet. A speciális padlógyártás területén meghatározó vállalat idén már növekedést tervez, amit további fejlesztésekkel és a hatékonyság javításával kíván elérni.

Kisalföld.hu

Ivan László, a Graboplast vezérigazgatója.

20,3 milliárd forintos árbevétel mellett 191 millió forintos üzemi eredménnyel zárta a 2023-as évet a magyar tulajdonú Graboplast a fokozódó árverseny miatt szűkülő árréseknek köszönhetően. A három magyar városban, Győrben, Kecskeméten és Tatabányán termelő társaság stabil működés mellett tudta ellensúlyozni a tavalyi évben jelentkező kihívásokat: adózott eredménye -904 millió forint volt, ami elsősorban egyszeri nyereségcsökkentő (magas kamatok és energiaárak) tételeknek volt köszönhető. 

A Graboplast Zrt. padlóit közel 100 országban használják, tavalyi árbevételének 86 százaléka az exportpiacokról származott, így a főbb célországokban, illetve régiókban – Oroszország, Ukrajna, Közel-Kelet – dúló konfliktusok kedvezőtlenül érintették a vállalat értékesítését, és a forint erősödése is negatívan hatott az eredményre. A kihívásokkal teli világgazdasági helyzet ellenére az értékesítés volumene (értékesített négyzetméter) tavaly a 2022-es év értékével megegyező szinten alakult, így a korábbi évivel közel azonos árbevételt (21,7 milliárd forint) sikerült elérnie a Graboplastnak. Mindezek mellett a hazai piacon a kormányzati ösztönzők 2023 eleji kivezetése is csökkentette a lakossági termékek iránti keresletet. A kedvezőtlen hatásokat a járműipari, közületi és kereskedelmi termék szegmens értékesítésének bővülése, valamint a dél- és kelet-európai régióban elért jelentős növekedés kompenzált. 

Ivan László, a Graboplast vezérigazgatója a 2024-es kilátásokról elmondta: elsősorban a tavalyi válságból gyorsabban kilábaló nyugat-európai és amerikai piacokra fókuszálnak, a vállalat keleti (volt FÁK-országok) piacain pozícióik fenntartására és értékesítési rendszereik, csatornáik fejlesztésére törekednek. A vezérigazgató hozzátette, hogy az idei évben is folytatják a korábban megkezdett szervezetfejlesztést, valamint a terveik között szerepel a gyártási technológia korszerűsítése, a minőségbiztosítás automatizálása, valamint a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyök kihasználása. Emellett napelemparkok telepítésével közel ötödével tervezik csökkenteni a változékony energiaáraknak történő kitettségüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában