SopronFest 2024

2024.04.02. 08:08

Az egyetlen koncert a Puskás előtt - Újabb magyar szupercsapat érkezik tavasszal Sopronba

Azt ígérték, hogy a SopronFest minden évben felvonultatja majd azokat a zenekarokat és produkciókat, akik a legfontosabbak, akiket a legtöbben várnak. Elsőként jelenthették be, hogy Azahriah kizárólag a SopronFesten lép fel az év első felében a Puskás koncertek előtt, most pedig lehull a lepel a másik, régóta várt “titkos headliner” személyéről is: május 17-én a SopronFest nagyszínpadára érkezik a Halott Pénz.

Kisalföld.hu

A Halott Pénz headlinerként nyitja idén a SopronFest szabadtéri Lővér Nagyszínpadát! Fotó: Rockstar Photographers

A pécsi csapat idén ünnepli 20. születésnapját, nem is akárhogyan: Magyarország legnagyobb koncerthelyszínét, a Puskás Arénát vették célba. Ezt megelőzően, 2024 első felében mindössze egyetlen hazai meghívást fogadtak el: headlinerként ők nyitják idén a SopronFest szabadtéri Lővér Nagyszínpadát!

 

Sopron mindig is kiemelt szerepet töltött be Marsalkó Dávid és csapata életében, hiszen az Emlékszem, Sopronban című, a Wellhello-val közös daluk ma is az egyik legnagyobb siker mindkét zenekar koncertjének csúcspontján. 

“Méltóképpen szeretnénk megünnepelni a születésnapunkat. Egy pécsi szobából jutottunk el a legnagyobb hazai koncerthelyszínre, ezzel pedig újra egy álmunk valósul meg. A Halott Pénz karriertörténetében mindig fontos állomás volt Sopron, az első, igazán nagy sikereket ugyanazon a helyszínen élhettük át, ahová most is készülünk.

A születésnapi koncert előtt nem vállaltunk el más hazai fellépést, a SopronFest az egyetlen kivétel. Jó lesz újra találkozni a közönségünkkel és mi is nagyon készülünk, hiszen fél év telt el azóta, hogy ekkora közönség előtt koncerteztünk.” - mondta el Marsalkó Dávid. A koncert napján a Halott Pénz „Pécs – Sopron – Puskás” címmel egy élő podcast-beszélgetésen is részt vesz, a SopronFest keretében a Liszt Központban 16 órakor találkozhatunk velük.

 

A SopronFest május 17-i nyitónapján a Halott Pénz mellett az Alle Farben, a Follow the Flow, Beton.Hofi, Rúzsa Magdi, a ByeAlex és a Slepp és a Carson Coma is fellép. Erre a napra 1000 db jegyhez kedvezményes áron lehet hozzájutni. Szombaton Azahriah, vasárnap pedig Majka lesz a fő fellépő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában