Krimi

2024.02.16. 09:51

Pár perc alatt kétszer is kiraboltak egy gyereket Budapesten

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik 2023 nyarán egy budapesti buszon, fenyegetéssel szerezték meg egy kiskorú pénzét, majd a buszról leszállva, az Örs vezér terén is kirabolták – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Valery Zotev

A közlemény szerint a vádlottak 2023. augusztus 7-én délután a XVII. kerületben felszálltak az Örs vezér tere felé tartó egyik autóbuszra, ahol leültek a kiskorú sértett mellé.

Egyikük azt mondta a sértettnek, hogy a társai le akarják őt ütni, de ha ad neki ezer forintot, akkor megvédi őt.

A sértett félelmében átadta a kért összeget, a vádlott azonban ezután újabb ezer forintot kért tőle, amit a kiskorú a fenyegetés hatására szintén átadott.

A gyermek az Örs vezér terénél leszállt a buszról, a vádlottak pedig követték őt, és amikor utolérték, közrefogták, majd az egyik elkövető benyúlt a zsebébe, és abból egy fülhallgató tokot, cigarettát és készpénzt vett ki, miközben az egyik társa a sértett másik zsebében kutatott értékek után.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a három, büntetett előéletű férfit csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában