Orvostudomány

2021.12.07. 14:50

Az Alzheimer-kór ellen is hasznos lehet a Viagra

Szakértők megállapították, hogy a gyógyszer normálisnál nagyobb mennyiségű alkalmazása javította az agysejtek növekedését.

A BBC hírportálja által ismertetett tanulmány szerint a clevelandi kutatók a Viagra hatását vizsgálták az agyban. A sejtek tesztelése kimutatta, hogy a gyógyszer néhány olyan proteint vesz célba, amelyek közrejátszanak az Alzheimer-kór kialakulásában.

A kutatók egy mintegy 7 millió beteg 6 évet átfogó adatait tartalmazó adatbázist is elemeztek, és kiderült, hogy azoknál a férfiaknál, akik Viagrát szedtek, alacsonyabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata. A Nature Aging című folyóirat friss számában megjelent tanulmányukban jelezték, hogy további kutatások szükségesek ebben a kérdésben.

Szakértők szerint azért izgalmasak az ilyen kutatások, mert egy már létező gyógyszer másféle felhasználása gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb válasz lehet egy vadonatúj gyógyszer kifejlesztésénél.

A szildenafil hatóanyagot tartalmazó Viagrát eredetileg szívgyógyszernek tervezték, mivel az erek ellazításával vagy tágításával javítja a véráramlást. Később felfedezték, hogy a szervezetben máshol is hasonló hatást fejt ki, többek között a pénisz artériáiban, és ezért sikeresen kezeli a merevedési zavarokat.

A szakértők szerint azonban más felhasználási módjai is lehetnek. A szildenafilt férfiaknál és nőknél is alkalmazzák már a pulmonális hipertóniára, vagyis a tüdő megromlott vérellátásának kezelésére. A közelmúltban azt is vizsgálták, hogy a hatóanyag segíthet-e a vaszkuláris demenciában, a demencia második leggyakoribb formájában szenvedő pácienseken.

Az új tanulmány eredményei arra utalnak, hogy az Alzheimer-kórnál sikeres kezelési mód lehet.

Bár a betegség pontos oka nem ismert, de azt már felfedezték, hogy a páciensek agyában kóros fehérjelerakódások képződnek. A clevelandi kutatócsoport pedig megállapította, hogy a gyógyszer normálisnál nagyobb mennyiségű alkalmazása javította az agysejtek növekedését, és csökkentette a fehérjelerakódások képződését az emberi szövetekkel végzett laboratóriumi kísérletekben.

Feixiong Cheng, a kutatás vezetője elmondta, hogy miután sikerült kapcsolatot találniuk a szildenafil használata és az Alzheimer kockázatának csökkenése között, a következő fázisban véletlenszerű klinikai teszteket végeznek az elmélet bizonyítására, illetve a szildenafil Alzheimer elleni klinikai alkalmazásának igazolására.

Az agykutatás szakértője, Tara Spires-Jones, aki az Edinburgh-i Egyetemen folytat kutatásokat, szintén hangsúlyozta, hogy további vizsgálatokkal kell bizonyítani a szer Alzheimer elleni hatékonyságát.

Mint mondta, miközben a tanulmány adatai tudományos szempontból ígéretesek, ennek alapján azért még nem kezdene el szildenafilt szedni a betegség megelőzésére.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!