Krimi

2024.05.17. 13:35

Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye

Az elhunyt mongol hegymászó társát még keresik.

MW

A fotó illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A mostani szezon első halálos áldozata a Föld legmagasabb hegyén, a Mount Everesten egy mongol hegymászó lett, a társa eltűnt.  A két - 31, illetve 53 éves -  férfi a múlt hét végén indult el a 8849 méteres csúcs meghódítására 8000 méteren fekvő utolsó táborukból. 

Utoljára vasárnap este tudtak velük kapcsolatba lépni, kedden eltűntnek nyilvánították őket. Keresésüket hátráltatta a rossz idő és az erős szél.

Egyikük holttestét végül 8000 méteres magasságban találták meg - írja az MTI a helyi hatóságok pénteki közleménye alapján. A megtalált mongol hegymászó halálának körülményeit még vizsgálják, társa keresését ugyanebben a körzetben folytatják.

Sunset Over Mount Everest, Sagarmatha NP, Nepal
A hegymászók legnagyobb kihívása, egyben a legveszélyesebb is a Mount Everest.
Fotó: Feng Wei Photography / Forrás: Getty Images

A 2024-es tavaszi szezonban Kenton Cool brit hegymászó a 18. alkalommal, Kami Rita nepáli serpa azaz hegyivezető pedig a 29. alkalommal mászta meg az Everestet. Ezzel megdöntötték saját korábbi rekordjukat, illetve a külföldiek és a nepáliak rekordját is.

További érdekesség, hogy május 12-én jutott fel oxigénpalack nélkül a Föld legmagasabb pontjára az első szlovák nő, Lucia Janicova.

Az áprilistól júniusig tartó főszezonra 414 db - fejenként 11 ezer dollárba kerülő - mászóengedélyt adtak ki a nepáli hatóságok. Egy expedíció az egyéb költségekkel együtt legkevesebb 40 000 dollárba kerül, de ennek akár a dupláját is fizethetik érte az extrém sport szerelmesei.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!