Kajak-kenu

2024.05.18. 17:13

Maraton ob – Győri dobogósok férfi kajak párosban

A győri rendezésű Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság második napján a felnőtt párosok versenyében a kajakosoknál a Boros Adrián, Erdélyi Tamás győri duó győzött.

Kisalföld.hu

Fotó: kajakkenusport.hu

A férfi kajak kettesek kezdték meg a napot a Győrben, akik 30 kilométert kellett teljesíteniük a délelőtt során. A verseny előtti várakozásoknak megfelelően a Boros Adrián, Erdélyi Tamás (Graboplast Győri VSE) duó egyből a mezőny élére ugrott, azonban további három egység is jól tartotta magát. A Varga Olivér, Aradi Bátor Gergő (Graboplast Győri VSE) páros, a Sellyei Csanád, Kolozsvári Brúnó (Váci Kajak-Kenu SE, Graboplast Győri VSE) kettes, valamint az Erdőssy Csaba István, Mitring Olivér Gábor (Graboplast Győri VSE) duó sokáig az élmezőnyt alkották, azonban az egységek folyamatosan szakadtak le a Boroséktól, akik az utolsó kör végén magabiztos előnnyel értek célba az első helyen. A második helyen a Varga Olivér, Aradi Bátor Gergő kettes végzett, a bronzérmet pedig a Sellyei Csanád, Kolozsvári Brúnó egység szerezte meg.

 

„Mondhatni, hogy pihenten értem ide, ezért ki tudtam magam hajtani. A futam vége már nagyon fájt, éreztem, hogy a felkészülés nem maratoni távra volt tervezve, de így is jót mentünk” – mondta a pénteki egyest kihagyó Erdélyi Tamás.

„Több tervünk is volt és szerintem nagyon jól tudtuk menedzselni a futamot. Az elején szerettünk volna elszökni, de úgy voltunk vele, ha ez a taktika nem válik be, akkor folyamatosan szakítunk le mindenkit, akit tudunk – fogalmazott Boros Adrián, majd a mezőnyre is kitért. – Az a probléma, hogy a többi egység nem nagyon akar menni. A nemzetközi mezőnyben ez elképzelhetetlen. Nekünk azt kéne gyakorolni, hogy nagy iramot megyünk és a futószakaszban is legyünk sokan. Itthon mindig lassítják a tempót, így pihenten tudnak menni futószakaszokon.”

Mindössze öt perccel a férfiak után a női kajakosok is elrajtoltak, számukra 26 kilométer volt a táv. A nagy esélyes Kiszli Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia (Atomerőmű SE, Graboplast Győri VSE) egység szinte repülőrajtot vett, csak a Sinkó Panna, Csépe Panna (Lágymányosi Spari, UTE) duó, és a Szmrtyka Hannah Sára, Horváth Maja (Pécsi Kajak-Kenu Club, UTE) páros tudta tartani velük az iramot az első futószakaszig. A második körre az utóbb említett páros is kezdett leszakadni, így biztossá vált, hogy Kiszliék és Sinkóék között dől el az arany sorsa. Az utolsó előtti futószakasznál jött a nem várt fordulat, Kiszli Vanda ugyanis elrontotta a beszállást, amely végzetes hibának tűnt a futam végkimenetelét tekintve. A Sinkó Panna, Csépe Panna egység ezt kihasználva hatalmas előnyre tett szert, amelyet egészen a célba érkezésükig meg is tartottak. Második helyen a Kiszli Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia páros, harmadik pozícióban a Szmrtyka Hannah Sára, Horváth Maja kettes érkezett be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában