Labdarúgás

2024.04.24. 08:19

Győrött a minden is kevés volt a Szeged ellen, tovább tart a verseny a második helyért

Papp Győző

Az ETO teljesítményének és eredményességének is javulnia kell, ha nem akar búcsút inteni a feljutás lehetőségének. Fotó: Csapó Balázs

A csalódott győri szurkolók kórusa többször is felhangzott a lelátóról hétfőn este az ETO–Szeged NB II-es mérkőzésen. A kritika elsősorban a hazai csapat pályán mutatott teljesítményének szólt, de közvetve kijutott a rigmusokból – igaz, meglehetősen trágár stílusban – valószínű, a zöld-fehéreket működtető kft. tulajdonosainak is. Mindezek és az egyéb megnyilvánulások az ETO-szurkolók valós elkeseredettségét tükrözik.

Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után, amikor úgy kapunk ki, hogy sok helyzetet alakítottunk ki. A játékosok megtettek mindent, ami bennük volt, ám úgy néz ki, hogy jelen pillanatban ez nem elég a győzelemhez 

– nyilatkozta Kuznyecov Szergej, az ETO vezetőedzője, miután csapata hazai pályán 1–0-ás vereséget szenvedett a Szegedtől. 
Kuznyecov Szergej szerződtetésével a várt pozitív fordulat eddig nem következett be az ETO teljesítményében. A magyar–ukrán szakember a bajnokságban nyolc mérkőzésen vezette a csapatot, amely ezekből négyen vereséget szenvedett, a találkozók másik felét megnyerte, tehát döntetlent nem játszott. A győzelmek a mezőny hátsó felében lévő gárdák ellen születtek, a négy vereség közül pedig hármat saját pályáján szenvedett el az ETO. Közöttük olyan fontos rangadókon, mint a Nyíregyháza és a Szeged ellenin, a harmadik a gyengélkedő Honvéd sikerét hozta. Az is figyelemre méltó, hogy mindhárom hazai kudarc alkalmával 0–1-es végeredmény született. 
Hosszabb elemzéssel nyilván meg kell várni a bajnokság végét, mert az ETO-nak még mindig áll a zászló, hogy kiharcolja az NB I-be jutást. Öt mérkőzés van hátra a bajnokságból, közte a Vasas elleni rangadó Győrött. A piros-kékek esetleges legyőzésével és a további jó szerepléssel megvalósulhat(ná)nak az álmok. Ehhez azonban jelentős formajavulásra és valamivel több szerencsére is szüksége lenne a csapatnak. 
A hétvégén a már kiesett Credobus Mosonmagyaróvár vendége lesz a zöld-fehér csapat. Hetekkel ezelőtt szinte mindenki fix kettesre vette volna a meccset, napjainkban azonban már kissé árnyaltabbnak tűnik a végkimenetel. A lelkes hazaiak játéka mellett gondot okozhat a Wittmann parki pálya talaja is, amellyel az Óvárnak meg kell küzdenie minden alkalommal. 
Ha már a kék-fehéreknél tartunk, a Haladás elleni sikerükért dicséretet érdemelnek, tavasszal Tiszakécske után Szombathelyről is három ponttal tértek haza. 
Jár az elismerés az elmúlt hétvégéért a Gyirmótnak is, amely két góllal nyert a saját pályáján mindig veszélyes Csákvár otthonában. A „gólyások” ezzel tartják a helyüket a középmezőny elején. Vasárnap a közvetlenül előttük álló Kozármislenyt fogadják, és győzelmük esetén meg is előznék őket, feljöhetnének az ötödik helyre. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában