Asztalitenisz

2024.03.22. 15:58

Győri ob – Tizenkét asztalon ütik a pingponglabdát az ország legjobb játékosai – XXL-galéria

Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezik az asztaliteniszezők 3,5 millió forint összdíjazású országos bajnokságát, amelyen a válogatott tagjai is asztalhoz állnak.

Kisalföld.hu

Izgalmas és látványos mérkőzésekkel kezdődött a győri országos bajnokság.

Fotó: Nagy Gábor

Az első ob-t 1905-ben rendezték, ám akkor még csak férfi egyesben hirdettek bajnokot, majd 1909-től már férfi párosban is. Női egyéniben, illetve vegyes párosban az első ob után húsz évvel, 1925-ben indulhattak el sportolók, 1929-ben pedig a női párosok versenye is bekerült a programba.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) új vezetésének nem titkolt célja, hogy visszaállítsa az országos bajnokság régi fényét, a törekvés visszaigazolása a nevezések számában már meg is mutatkozik, férfi egyesben például közel húsz éve volt annyi induló, mint most. Ebben a számban 108-an, míg női egyesben 50-en regisztráltak, férfi párosban 41, női párosban 19, vegyes párosban pedig 37 nevezés érkezett.

A versenykiírás szerint az összdíjazás 3,5 millió forint, minden szám győztese 300 ezerrel gazdagodik.

A MOATSZ tájékoztatása szerint a hangulatról sztárfellépők és a WTT-versenyek hangulatát idéző technika fog gondoskodni és lesz szurkolói zóna is. Szakmai programokkal is várják az asztalitenisz-család tagjait. Azokra is gondoltak, akik nem tudják a helyszínen élőben követni az eseményeket, így a honlapon, külön menüpont alatt megtalálható lesz minden fontos információ a versennyel kapcsolatban. Az elődöntőket és a döntőket élőben közvetíti majd a szövetség, szintén az asztaliteniszezz.hu-n.

Pénteken délelőtt kezdődtek az előcsatározások, melyek szombaton is egész nap folytatódnak. Tizenkét asztalon vívják a mérkőzéseket. Az első napon több érdekes és izgalmas találkozót is láthattak a kilátogatók.

A győriek közül női párosban sikerrel vette az akadályt Szvitacs Alexa, aki Hartbrich Leonie oldalán döntő szettben, 3:2-re győzött. A veges párosban ugyanakkor a Szvitacs, Csonka András kettős 3:0-ra kikapott az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duótól.

A szintén GYAC-os Bálint Bernadett a dunakeszi Kishegyi Ákossal vegyes párosban 3:0-val jutott tovább, míg Barcsai Sophie a diósgyőri Krebs Levente oldalán előbb 3:-0-ás győzelmet aratott, majd 3:2-es vereséget szenvedett.

A Győri Elektromos játékosa, Lung Dániel a békési Ágota Csillával erőnyerő volt, majd 3:2-es vereséggel zárt.

Női párosban Bálint Bernadett Nagyváradi Mercédesszel 3:0-ás sikerrel jutott tovább, Barcsai Sophie Dohoczki Nóra oldalán szintén versenyben van, miután 3:2-re verte a kettős riválisát.

Férfi párosban Lung Dániel és Bíró Bálint (BVSC) a Böhm Gábor–Ócsai Máté (utóbbi MTE 1904) duótól kapott ki három sima játszmában. Ócsai számára vegyes párosban véget ért a küzdelem: a dunakeszi Volentics Annával alkotott páros 3:2-re kapott ki.

A címvédők

Női egyes: Madarász Dóra.

Női páros: Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz.

Férfi egyes: Szudi Ádám.

Férfi páros: Ecseki Nándor, Szudi.

Vegyes páros: Madarász, Ecseki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában