Női kosárlabda

2024.01.22. 14:10

Keretszűkítés után – Öt győri és két soproni játékossal küzdhet az olimpiáért a válogatott

Február 8. és 11. között rendezik meg Sopronban, a Novomatic-arénában a női kosárlabda olimpiai selejtezőt, melyre Székely Norbert szövetségi kapitány szűkítette keretét. Öt győri és két soproni játékos lehet ott a kanadai, a japán és a spanyol válogatott elleni mérkőzéseken.

Kisalföld.hu

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a magyar női kosárlabda-válogatott nem találkozik verhetetlen ellenféllel februárban a soproni olimpiai selejtezőn.

A szövetség hétfői sajtótájékoztatóján a szakvezető azzal kezdte, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon negyedik csapat az elmúlt hét évben egyre komolyabb lépcsőfokokat mászott meg, és a következő egyértelműen az olimpiai kvalifikáció lesz.

"Készülünk az ellenfelekre, ők nyilván úgy gondolkoznak, hogy majd mi fogunk kiesni, de mi fájdalmas perceket akarunk nekik okozni – fejtette ki Székely Norbert. – Japánnak mozgékony együttese van magas ember nélkül, az egész pályán játszanak előre és hátra, Kanada már jobban hasonlít szerkezetileg az európai válogatottakra, nagyon fizikális csapat hat-hét kulcsemberrel, míg a spanyolokat jól ismerjük, és talán utol is értük őket. Lehetünk náluk jobbak egy-egy meccsen, és remélem, ez a meccs február 11-én lesz. Összességében nem lesz olyan ellenfelünk Sopronban, amelytől ki kéne kapnunk, mint mondjuk az Egyesült Államok, Ausztrália vagy Kína."

A kapitány kihirdette 15-ös keretét, amely a selejtezőre készül, ez a létszám két nappal a torna előtt szűkül majd 12-re, és azon a kereten már nem lehet menetközben változtatni.

Varga Alíz, a Sopron Basket játékosa kifejtette, a hűség városában már régóta készülnek az év egyik legfontosabb sporteseményére.

"Én is izgatottan várom, és minden esélyünk megvan a kijutásra. Óriási plusz motivációt jelent nekem, hogy otthon játszhatok, ennek a válogatottnak hatalmas szíve van, bárkit elkaphatunk, a spanyolokat például már legyőztük tavaly egy felkészülési mérkőzésen" – jelentette ki a 22 éves kosaras.

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic-arénában, amely a korábbi Euroliga Final Fourokhoz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

A válogatott kerete:

Aho Nina, Kányási Veronika, Lelik Réka (DVTK), Dombai Réka, Dubei Debóra, Cyesha Goree, Ruff-Nagy Dóra, Török Ágnes (SERCO UNI Győr), Határ Bernadett (Salamanca, spanyol), Horváth Bernadett (Szekszárd), Juhász Dorka (Schio, olasz), Kiss Virág (Mersin, török), Sitku Zsuzsanna, Varga Alíz (Sopron Basket), Studer Ágnes (Carolo Basket, francia).

A soproni selejtezőtorna programja, február 8., csütörtök: Spanyolország–Japán, 16.30 óra. Magyarország–Kanada, 19 óra. Február 9., péntek: Kanada–Spanyolország, 15.30 óra. Magyarország–Japán, 18 óra. Február 11., vasárnap: Kanada–Japán, 15 óra. Magyarország–Spanyolország 17.30 óra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában