2023.09.06. 20:50
Mernek nagyot álmodni az ETO-nál
Fotó: Fotó: eto.hu
Tavaly nagyszerűen szerepelt az ETO FC Győr az NB I-ben, ahol bajnoki döntőt játszott és végül ezüstérmes lett, míg a Simple Női Kupában megvédte a címét.
– A céljaink változatlanok, a jelenlegi idényben is döntőt akarunk játszani az NB I-ben és a Magyar Kupában is – jelentette ki Horváth Cs. Attila női szakágvezető. – Az egyedüli klub vagyunk a magyar mezőnyben, amely az utóbbi két évben négy döntőt is játszott. Ebből a kupát kétszer megnyertük. A csapatunk jelentősen átalakult az új szezonra, hét játékos érkezett, nyolc pedig távozott a keretből. Úgy érzem, erősödtünk, és a lányokkal egyeztetve közösen határoztuk meg a céljainkat a mostani idényre.
Dörnyei Balázs női szakmai igazgató, egyben az első csapat vezetőedzője:
– Az átigazolási időszakban igyekeztünk jó mentalitású futballistákat, karaktereket igazolni, és úgy érzem, ez sikerült is. Az egyre erősödő mezőnyben természetesen továbbra is a magyar női labdarúgás élcsapata szeretnénk maradni, újra döntőket akarunk játszani, így ennek megfelelően készültünk, készülünk és lépünk pályára az elkövetkező tétmérkőzéseinken. A prioritás a bajnoki szereplést illeti, a kupára úgy tekintünk, mint ami felkészít bennünket a bajnoki döntőre. Nagy vágyunk, hogy egyet itt is lépjünk előre.
Győr vezetése két éve működik együtt a női csapattal, és közösen két sikeres esztendőt tudhatnak maguk mögött. A csapat mögül a nyáron egy jelentős szponzor távozott, és a város első szóra segített, megduplázta a lányoknak nyújtott támogatást.
Az ETO remek rajtot vett a bajnokságban, három meccsből három győzelemmel áll.
A 12 csapatos női Simple Liga mezőnye
FTC, ETO, MTK, Puskás Akadémia, Haladás, DVTK, Astra, Fehérvár, Szekszárd, Szeged, Soroksár, Budaörs.