Speciális olimpia

2023.06.28. 17:55

Berlinben kosárlabdában is dobogóra állhattak a győri sportolók

A Berlinben rendezett speciális olimpián a magyar kosárlabdacsapat harmadik helyet ért el. Az együttesben Hima Diána és Serbán Dóra speciális, míg Pozsgai Dóra partnerjátékosként vett részt Győrből.

kisalfold.hu

A bronzérmes kosárcsapat győri főszereplői: Serbán Dóra, Hima Diána és Pozsgai Dóra.

„Először hat mérkőzést kellett játszani, mindegyik kilenc percig tartott futóórával. Ezeket a meccseket megfigyelők nézték, figyelték a csapatjátékot, az összhangot, és ezek alapján több divízióra osztották a mezőnyt, mi a legerősebbek közé kerültünk, eddig még egyszer sem szerepelt itt magyar csapat. Négy mérkőzés alapján dőltek el a helyezések, nagyon örültünk, hogy bronzérmet tudtunk szerezni” – mondta Pozsgai Dóra, aki az UNI Győr NB I/B-s csapatának is tagja.

„Nekem ez volt az első ilyen nagy rendezvény, melyen részt vehettem. Hatalmas élmény volt. Az eredményben sokat számított, hogy sok összetartásunk volt, elég hamar összeállt a csapat, jól megértettük egymást a pályán és azon kívül. Ha valamilyen probléma adódott, azt is mindig meg tudtuk beszélni” – tette hozzá a győri kosárlabdázó, aki mindenképpen benne szeretne maradni ebben a csapatban, de arról szerinte még korai beszélni hogy a következő, négy év múlva esedékes olimpiára – mely Ausztráliában lesz – utazik-e.

„Meglátjuk, de az év közbeni tornákon szeretnék majd a csapat segítségére lenni” – mondta végezetül Pozsgai Dóra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában