Nagykövetek látogatása

2024.04.26. 14:45

Negyven külképviselet vezető a győri Széchenyi István Egyetemen

Közel negyven külképviselet vezetője látogatott el a győri Széchenyi István Egyetemre. A kiemelkedő eseményen a vendégek megismerkedhettek az egyetemen folyó munkával.

Dániel Viktória

Közel negyven külképviseleti vezetőt, köztük nagyköveteket láttak vendégül a Széchenyi István Egyetem új Science Parkjában.

Fotó: Nagy Gábor

– A Széchenyi István Egyetem három missziós területen tevékenykedik: az oktatás, a kutatás és a vállalati és társadalmi kapcsolatépítés – mondta el dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. – Úgy éreztük kiemelkedően fontos, hogy a nagykövetek ellátogassanak az újonnan épült Science Pakunkba és megismerjék az intézmény munkáját. Nagy örömünkre közel 40 külképviselet fogadta el a meghívásunkat. Itt van például a laoszi nagykövet is, aki nagyon büszke mivel az intézményünkben közel 50 laoszi hallgató tanul jelenleg. Épp ezért a hivatalos program mellett megszerveztük számára egy találkozót is a fiatalokkal.

A prominens vendégek délelőtt az egyetem működésével, karaival és céljaival kapcsolatos előadásokat került. A győri campus mellett a mosonmagyaróvári és zalaegerszegi munkát is bemutatták. Délután pedig körbevezették őket az egyetemen és a városban is.

– Már a bejáratnál megragadta a figyelmemet az a versenyautó, ami az egyetem hallgatóinak kreativitását és munkáját dicséri – mondta el Vongsanty Khamphone Laosz nagykövete, aki korábban Magyarországon tanult. – Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a mai programot. Hasznos, hogy mélyebben beleláthatunk az egyetemen végzett sokszínű munkába, valamint személyesem is kapcsolatokat ismeretségeket alakíthatunk ki. Jelenleg körülbelül 150 laoszi diák tanulhat Magyarországon a kormány ösztöndíj programjának köszönhetően. Győrben jelenleg is közel ötvenen vannak, de vannak tanulóink Budapesten és Pécsett is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában