kisalfold.hu videó

2024.04.04. 22:04

Jótékonyság borral és zenével - Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Kantharosz Gálát Győrben - galéria

Csütörtökön este rendezték meg a XII. Kantharosz Gálát, az ország egyik legnagyobb jótékonysági borárverését a Győri Nemzeti Színházban. A programon a térségbeli vállalkozók, civil szervezetek, a város önkormányzata és a Győri Filharmonikus Zenekar fog össze a fiatal tehetségekért, illetve a rászorulókért. A gála jegybevételével, a licitekből befolyt összeggel és az adakozni vágyók felajánlásaival segítik a gyermekeket.

Schuller Vivien Csenge

A gálára felajánlott borokat megkóstolhatták az est vendégei. Fotó: Csapó Balázs

A pályázók közül előzetesen huszonegy nyertest hirdettek, a közönségdíjra pedig a gála résztvevői szavazhattak, a legtöbb voksot kapott pályázó 500 ezer forint támogatásban részesül. A Kisalföld idén csatlakozott az összefogáshoz, lapunk két rászoruló fiatalnak összesen közel másfél millió forintot adományoz. Az eddigi jótékonysági rendezvényeken közel 100 millió forint gyűlt össze.

A Kisalföld idén a Jóakarat Hídja Alapítványon keresztül egy 10 éves autista és egy 19 éves mozgáskorlátozott lány terápiáját támogatja. Előbbinél 500 ezer forinttal fedezzük a fejlesztéséhez elengedhetetlen lovaglási költségeket, ruházatot és táborozást. Utóbbinak pedig több mint 770 ezer forinttal járulunk hozzá a gyógyulásához szükséges strukturális terápiához. 

A gála rendszeres fellépője a Győri Filharmonikus Zenekar, amelyhez most a világ egyik legjobb harmonikaművésze, Orosz Zoltán csatlakozott, a vendégkarmester Rácz Márton volt. A rendezvényen a nézők között három Kossuth-díjas díszvendéget köszöntöttek: Bede-Fazekas Csaba operaénekes-színművészt, Szarka Gyula zenészt és Kiss János balettművészt. 

 

A Győri Filharmonikus Zenekar Orosz Zoltán világhírű harmonikaművésszel és Rácz Márton karmesterrel adott felejthetetlen koncertet a Győri Nemzeti Színház gálaműsorán. Fotó: Csapó Balázs

Az est ünnepi beszédében dr. Dézsi Csaba András polgármester elmondta: szerencse, hogy Győrben ennyi aktív civil szervezet van, amelyek segítenek az itt élő polgároknak a fontos célok elérésében. Ezután felsorolta a bor egészségre gyakorolt pozitív hatásait is, hozzátéve, hogy napi egy-két pohár élethossznövelő. Kiemelte, hogy büszke rá, hogy már a város két intézménye is részt vesz a rendezvény létrejöttében: a Győri Filharmonikus Zenekar és a színház. 

Az idei gálán is különleges, jó minőségű borokra licitálhattak a vendégek. Az est fővédnöke, dr. Nagy István agrárminiszter egy rendkívül különleges, 1975-ös, 6 puttonyos Tokaji Aszút ajánlott fel a XII. Kantharosz Gála borárverésére. A licittételek között szerepelt egyebek mellett a Cseri Borászat Pannonhalmi Legendája, egy 9 literes prémium bordói palackban, az alkalomra készített egyedi címkével. A spanyolországi tengervíz alatt alapított ElixSea Pincészet legelső évjáratával járult hozzá az esthez. A tételek közt szerepelt még 50 liter 2020-as Pannonhalmi Irsai Olivér szőlőpálinka, fonott fűzfavessző tartóban a Pannonhalmi Pálinkáriumtól. Gere Attila, az 1994-es Év Borásza díj tulajdonosa olyan vörösbort alkotott a villányi Kopár-dűlőben, ami a magyar vörösborok referenciapontjává lett, a liciten elkelt a kedvence, a Kopar cuvée. A Juhász Pincészet is különleges tételt mutatott be, egy jeroboám palack Gesztenyés bort a Korda házaspár által dedikálva, egy ott készült fényképpel, valamint hat palack 2019-es Juhász Végtelent a Gesztenyés és az Öreghegy legszebb területeiről. A gálán exkluzív tombolát is sorsoltak, amelynek főnyereménye a Patent Csoport által felajánlott 150 ezer forint értékű borválogatás volt. 

A záró előadás után mindenkit vendégül láttak közönségtalálkozóra és borkóstolóra a gálát támogató borászok tételeiből. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában