Költségvetési csalás

2024.04.18. 08:16

Bíróság előtt a Borkai-féle jachton feltűnt ikerpár

Költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé a Borkai Zsolt-féle jachtbotrányban megismert ikerlányok. A testvérpár a vád szerint olyan támogatásban részesült, amelyet a vállalkozásukra kellett volna költeniük, de az ügyészség szerint ez nem így történt, és ennek leplezésében az anyjuk is részt vett - írta az index.hu.

Kisalföld.hu

Forrás: MW Archív

Fotó: Bertleff András

Szerda délután kezdődött meg két fiatal nő és édesanyjuk büntetőperének előkészítő ülése a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik harmadik emeleti tárgyalótermében. Az ügy első- és másodrendű vádlottja sokaknak ismerős lehet, az ikerlányok, K. Csenge és K. Lili öt évvel ezelőtt, a választási kampány idején tett szert országos ismertségre, miután Az ördög ügyvédje nevű blogon kompromittáló felvételek jelentek meg az akkori győri polgármesterről, Borkai Zsoltról - írta meg az index.

Az ügyészség vádirata szerint K. Csenge és K. Lili egy, a fiatalok munkanélküliségének csökkentését, vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat útján vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ugyanakkor a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették, a részükre utalt pénzt vállalkozói tevékenységükhöz nem köthető célokra használták fel. 

Ebben segítette őket az édesanyjuk, a harmadrendű vádlott, aki saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki a két nő részére. Ezzel közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználásához nyújtott segítséget.

Az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

Az ülés kezdetén dr. Ledeczki Tünde bírónő jelezte, hogy az első- és másodrendű vádlottaknak jelenleg nincsen védője. Mivel kérték, hogy a bíróság kirendeljen számukra vagy meghatalmazhassanak az ügyükben eljáró ügyvédet, ezért a mai előkészítő ülést elnapolták, és legközelebb szeptemberben futnak neki.

Jachton tűntek fel

2019-ben az önkormányzati választások idején Az ördög ügyvédje nevű blogon jelentek meg kompromittáló felvételek Győr regnáló polgármesteréről, Borkai Zsoltról. A blog korábban arról írt és mutatott be fotókat, hogy a politikus és ügyvédtársa egy hajón mulat lányok – a szerző állítása szerint prostituáltak – társaságában. 

A blog szerint egy horvátországi kiruccanásról volt szó, amit alaposan dokumentált, és azt írta, hogy ezeket a részleteket folyamatosan meg is osztja a nyilvánossággal. Írt arról is, hogy az utazás résztvevői szexeltek és kábítószert fogyasztottak, az előbbiről videót is közzétett.

Öt évvel ezelőtt a botrányok után Győr ismét megválasztotta Borkai Zsoltot polgármesternek, de az egykori fideszes városvezető lemondott a tisztségéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában