Rendezvénytér a közösségért

2024.02.08. 13:00

Felelevenítik az elfeledett hagyományokat – Fellendülőben Pinnye kulturális élete

Pinnyén tavaly több fejlesztés megvalósulásának örülhettek a helyiek, hiszen a faluban közel 14 millió forint értékben külterületi utak újultak meg, de az oly régóta várt közösségi rendezvénytér is elkészült. A pályázati forrásból megvalósult kivitelezés nettó összköltsége megközelítőleg 32 millió forint volt, amelyből a Rákóczi utcai épülethez kapcsolódóan kialakítottak egy fedett, közösségi rendezvényteret, valamint a „kastélyépületben” a kiszolgáló- és szociális helyiségek kialakítása is megtörtént.

Varga Henrietta

Farkas Tamás: A rendezvénytér a mulatságok, kiállítások, vásárok méltó színtere.

Fotó: Máthé Daniella

A település polgármestere, Farkas Tamás számolt be a Kisalföldnek arról, hogy 2023-ban milyen fejlesztéseket fejeztek be, de beszélt a 2024-ben tervezett, településfejlesztéssel kapcsolatos céljaikról is. A tervek között az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése, a rendezvénytér bővítése, valamint a termelői piac kialakítása szerepel. 

– A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázaton önkormányzatunk – a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó településekkel konzorciumban – pályázatot adott be még 2021-ben. Ez 2022-ben pozitív elbírálást kapott, így a külterületi utak fejlesztése tavaly év elején megvalósulhatott – mondta. – A tavalyi év legjelentősebb fejlesztése azonban a közösségi rendezvénytér kialakítása volt, amely szintén egy pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg. A támogatásból a Rákóczi u. 10. szám alatti épülethez kapcsolódóan alakítottunk ki egy fedett közösségi rendezvényteret, valamint a „kastélyépületben” a kiszolgáló- és szociális helyiségek kivitelezése is megtörtént. Bízunk benne, hogy a megvalósult fejlesztéssel a lakosság is elégedett, hiszen megfelelő teret biztosít a rendezvények lebonyolítására – tette hozzá. 

Fotó: Máthé Daniella

A fejlesztések idén sem állnak meg, tovább szépül Pinnye. – Az Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése pályázat keretein belül új tároló építésére nyertünk támogatást, a munkálatok a közeljövőben kezdődnek, amelyekkel tavaszig kell elkészülnünk. Egy másik projektben lehetőségünk van egy 52 négyzetméteres mobil színpad kialakítására, és a rendezvényteret is kibővíthetjük egy 150 négyzetméteres térköves, fedetlen résszel. Ehhez a kivitelezéshez tartozik a kastélyparkban található járda építése, valamint virágágyások kialakítása, továbbá az Arany János utcai csapadékvíz-elvezetés során lefedett szakasz cserjésítése és növények telepítése. A projekt öntözésre alkalmas kút létesítését is támogatja. 

Lehetőségünk van egy 52 négyzetméteres mobil színpad kialakítására, és a rendezvényteret is kibővíthetjük egy 150 négyzetméteres térköves, fedetlen résszel.Legnagyobb örömünkre az Arany János utca 31. szám alatti ingatlan (volt bolt, kocsma) helyén új építésű üzletház és termelői piac is épülhet idén, a kivitelező a bontási munkákat februárban kezdi. Elmondhatom, hogy a település kulturális élete is fellendülőben van, az előző évben több régi hagyományt is felelevenítettünk, és évente tíz-tizenöt olyan kulturális eseményt tartottunk, amelyek között a fiatalok és az idősebbek is találnak színes programokat (kirándulás, falunap, gyereknap, idősek napja, Mikulás-nap, kiállítások, vásárok). Ezeknek a rendezvényeknek a legfőbb feladata a közösség összekovácsolása ezen a háromszázötven fős kistelepülésen – zárta a beszélgetést a polgármester. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában