Negyven hallgató a faluban

2023.09.23. 07:23

Inspiráló napok az agyagosszergényi népfőiskolán - fotók

Közösségszervezés szakos hallgatók két napos tanulmányúton jártak az agyagosszergényi Közi Horváth József Katolikus Népfőiskolán. Negyven hallgató pillanthatott be a térség közművelődésének színes világába.

Kisalföld.hu

Fotók: Közi Horváth József Népfőiskola

Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola meghívására szakmai napon vettek részt a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Karának közösségszervezés szakos első- és másodéves hallgatói szeptember 19-20-án. A program a népfőiskola alapító-vezetője, Szalai Viktor és a közösségszervezés BA szakfelelőse, dr. Vehrer Adél együttműködésében valósult meg. A szervezésben Zsolnay Janka mesteroktató és Magyarász Eszter, a népfőiskola programszervezője is részt vett. 

Az első napon Szalai Viktor köszöntőjét követően, dr. Vehrer Adél beszélt a Széchenyi István Egyetem kultúraközvetítő képzéseiről. Dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke a megye értéktári tevékenységeit és értékeit, hungarikumait mutatta be. Hágen Ádám, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány munkatársa a Kárpát-medencei Értékfeltáró Kollégiumokról beszélt. A délelőtti programot Tóthné Boda Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatójának előadása zárta, mely a megye közművelődési feladatellátását mutatta be. Végül Reichardt Laura NMI módszertani referens, volt hallgatónk a közösségszervezői professzió szépségeit ismertette meg a hallgatókkal.

 

A szeptember 19-ei program délutáni részében a térség nagy rendezvényeit, fesztiváljait ismerhették meg a hallgatók. Magyarász Eszter, a népfőiskola programszervezőjének előadását a hegykői Tízforrás Fesztivál bemutatása követte, Szigethi István, Hegykő polgármesterének humoros történetekkel tarkított előadásában. Vargáné Molnár Zsuzsanna höveji polgármester a Nyárzáró Vidéki Gasztroprogram és Csipketalálkozót ismertette meg a hallgatókkal, ezt követte Páliné Keller Csilla munkaszervezet vezető „Nyitott Porták az Alpokalja-Fertő tájon” című előadása, illetve Vörös Bernadett szervező „Irány a Rábaköz” című programról szóló bemutatása. A délutáni szekció második részében közösségi színtereket, közművelődési intézményeket ismerhettek meg a hallgatók.

A kapuvári Rábaközi Művelődési Központról Vargáné Molnár Zsuzsanna művelődésszervező, a fertődi Kulturális és Szolgáltató Központról Ihász Mónika intézményvezető, a petőházi Közösségi Ház tevékenységeiről pedig Czobor László intézményvezető beszélt. A tartalmas szakmai napot Káldy Márton, a népfőiskola munkatársa által vezetett ÉrtéKvízest vetélkedő zárta. A győztes csapat díját Zsolnay Janka tanárnő, Németh Júlia, Burkai Anna Lili és Wimmer Vanda hallgatók vehették át. A program közösségépítő része a Hanytündér Vendégházban valósult meg, ahol a hallgatók hajnalig tartó beszélgetés során ismerhették meg jobban egymást.

Szeptember 20-án a kistelepülések kulturális feladatellátásába nyerhettek betekintést a program résztvevői. Radics Attila polgármester az agyagosszergényi, Horváth Zsuzsanna polgármester és Tóthné Stárics Beáta közművelődési munkatárs a fertőendrédi, Szalai Csaba polgármester a vitnyédi, Fülöp Zoltán polgármester a sopronkövesdi, Tompa Judit kulturális munkatárs a fertőrákosi, Horváth Barbara kulturális munkatárs a szili kulturális életet mutatta be. A szakmai nap további részében Ivanics Ferenc elnök beszélt a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület tevékenységéről, majd Szalay Balázs elnök a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának eredményeit mutatta be. A programot „TerepSzemle” zárta, melynek során a közösségszervezés szakos hallgatók ellátogattak a hegykői Csipkeház-Gyógynövénykert és Pajtamúzeumba, majd Farádon Élő Imre honismereti magángyűjteményét tekinthették meg.

A hallgatók hálásak a Közi Horváth József Népfőiskolának a tartalmas két napért, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózatnak, Lezsák Sándornak a támogatásért és valamennyi előadónak az inspiráló prezentációért. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában