2023.03.08. 16:38
Lakókomplexum épülhet az egykori silókból Észak-Komáromban
Észak-Komáromban az 1980-as években két hatalmas gabonasiló épült, melyeket soha nem helyeztek üzembe. A betontömbök azóta kihasználatlanul álltak. Most egy befektető két 15 emeletes lakókomplexummá alakítaná át ezeket.
A tervekről elsőként az asb.sk építészeti weboldal számolt be. A Proctor társaság átépítené az 1980-as évek óta kihasználatlanul álló két hatalmas gabonasilót Észak-Komárom Gadóc városrészében. A látványterveket a Tristan Studio készítette. A projektet Ikrek-Gadóc névre keresztelték, a tervek szerint az egykori silókból többfunkciós bérházakat alakítanak ki, garázsokkal, összesen 208 lakással, ebből 130 kétszobás és 78 háromszobás lenne. A területen további két négyszintes bérházat emelnének. A területet keletről naperőművek, délről zöldterületek, míg északról és délről mezőgazdasági földek határolják, a tervezésnél fontos szempont volt, hogy az ingatlanok kapcsolata a zöldfelületekkel megmaradjon.
Keszegh Béla polgármester elmondta, a testület korábban az egykori ipari területet, ahol a silók állnak, átminősítette lakóövezetté. Így a beruházásnak nincs akadálya, ugyanakkor hozzátette, nem ez az első terv, csak ez valamiért igen felkapott lett. Egyelőre a környezetvédelmi hatástanulmányokat végeztette el a befektető.