Válasz a válságra

2022.11.18. 08:17

Bezárás helyett fejlesztenek a mosonmagyaróvári termálfürdőben - terjed a kistérségi egészségmegőrző program híre

A kistérségi egészségmegőrző program keretében az első csoportok ellátogattak a mosonmagyaróvári termálfürdőbe. A Flexum Thermal & Spa tulajdonosa az energiaárak emelkedése miatt nem a bezárást, hanem a fejlesztéseket választotta.

Mészely Réka

A kistérségi egészségmegőrző program keretében elsőként Károlyházáról fogadott vendégeket a fürdő. Fotó: K. I.

Amint arról korábban beszámoltunk, kistérségi egészségmegőrző programot indított a mosonmagyaróvári termálfürdő, amelyhez több település csatlakozott. Lényege, hogy a Mosonmagyaróvár környéki falvakból érkező kisebb csoportoknak kedvezményt nyújtanak a fürdő használatához és a kapcsolódó gyógyászati szolgáltatásokhoz, továbbá az utazást is megoldják falubusszal. Elsőként Károlyházán, majd Levélen kötöttek szerződést az önkormányzattal, a háziorvossal és nyugdíjas-egyesülettel, így a héten már a károlyházai- ak és a levéliek is ellátogathattak a fürdőbe kikapcsolódni és gyógyulni.

Szórólapokon tájékoztatnak

– Mindenhol örülnek a kezdeményezésnek. Levél és Károlyháza mellett további négy településsel már tervezzük az együttműködést, a lehetőséget szórólapok segítségével terjesztjük szélesebb körben. Ez nem egy kampány a fürdő részéről, hanem a társadalmi felelősségvállalás jegyében indítottuk el – részletezte Vizsy Ferenc, a fürdő marketingvezetője.

 

A kistérségi egészségmegőrző program keretében elsőként Károlyházáról fogadott vendégeket a fürdő. Fotó: K. I.

Átjáró épül a termál és a hotel között

– Számomra prioritás a termálfürdő fejlesztése, ezzel tudunk a legtöbbet változtatni az itt élők életminőségén – emelte ki Szeredi Ádám tulajdonos, hangsúlyozva, hogy a koronavírus után az energiaválság idején is az előre menekülést választják. – Már eddig is több milliárd forint értékű beruházást valósítottunk meg a fürdőben, de a munkák nem állnak meg. Egy új szaunavilág készül, összekötjük a termált az Aquasol Hotellel, ehhez egy átjáró épül, illetve az egyetemtől vásárolt területen is folytatódik a rehabilitáció, és ott is több fejlesztés lesz.

Képünkön Rongits Attila fürdővezető, valamint az épülő gőzkabin és sószoba.

Most a csehek fedezik fel a fürdőt

A Flexum Thermal & Spa fürdővezetője, Rongits Attila a helyszínen is megmutatta a folyamatban lévő beruházásokat: két kisebb és egy nagyobb szauna mellett épül egy sószoba és egy gőzkabin. Új pihenőkre is szükség van, hiszen főként hétvégén telt ház van. Érdekesség, hogy az osztrák, majd szlovák vendégek után most elsősorban a csehek fedezik fel a mosonmagyaróvári gyógyvíz előnyeit. Több energetikai korszerűsítés is történt és van még egyébként folyamatban, így szigetelik a kültéri csöveket, a lámpatesteket LED-ekre cserélték. A fürdőt termálvízzel fűtik és a Thermal Hotelben is ezzel segítenének rá a fűtésre. – A költségek növekedése miatt eddig tizenöt százalékkal kellett emelnünk az árainkat – fűzte hozzá Rongits Attila.

Fotók: Kerekes István

„Szép lett a fürdő”

Visszatérve az egészségmegőrző programra: Károlyházáról első alkalommal nyolcan érkeztek az önkormányzat jóvoltából falubusszal. Mint elmondták, kinek a lába, kinek a dereka, ízületei fájnak, a kezelések mellett kikapcsolódni vágytak. „Nagyon régen voltunk itt, szép lett a fürdő. Nagy segítség, hogy az utazásunkat is megoldják” – tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában