Közös találkozó

2024.05.06. 08:00

A Bolyai-iskolások találkoztak Kecskeméten

Immár régi hagyománya van annak, hogy a Kárpát-medencében Bolyaiak nevét viselő iskolák találkoznak: ezúttal Kecskeméten gyűltek össze, ahol a mosonmagyaróvári intézmény is képviseltette magát.

Kisalföld.hu

A mosonmagyaróvári Bolyai-technikum delegációja Kecskeméten.

A mosonmagyaróvári Bolyai János Technikum nyolcfős delegációja háromnapos rendezvényen vett részt Kecskeméten. A találkozón a vendéglátókon kívül öt magyarországi, egy kárpátaljai, egy erdélyi és egy vajdasági, Bolyai nevét viselő középiskola képviseltette magát. 

A találkozó célja a hazai és külhoni, Bolyai nevét viselő középiskolák kapcsolatainak erősítése, a névadók, Bolyai János és Bolyai Farkas emlékének ápolása, és versenyek szervezésével a diákok tudásának összemérése. 

A találkozó keretében átadták azt a pénzadományt is, melyet a Bolyaisok Egymásért felhívás keretében a részt vevő iskolák gyűjtöttek a háború sújtotta aknaszlatinai iskolának. – Ezúton tolmácsoljuk minden támogatónak az aknaszlatinai bolyaisok hálás köszönetét. Diákjaink a meghirdetett megmérettetéseken is kiválóan szerepeltek. Az informatikaversenyen III. helyezést értek el, tematikus kisfilmjükkel pedig az I. helyet szerezték meg – emelte ki Bernáth Rita iskolaigazgató. 

Jövőre Budapesten találkoznak az intézmények képviselői. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában