Napsütés és patkódobogás

2023.04.10. 13:55

Vidám locsolkodás Húsvéthétfőn Nyúlon - fotók

Ragyogó napsütéssel és vidám patkódobogással indult a Húsvét Hétfő Nyúlon. Lányok és asszonyok csokitojással, süteménnyel és frissítővel várták a fiatal locsolók seregét, akik lovaskocsin és omnibusszal érkeztek.

Dániel Viktória

Fotó: Rákóczy Ádám

A nyúli hagyományőrző Lovas egyesület immár második alkalommal invitálta a helyi fiatalokat húsvéti locsolkodásra. Volt, aki gyakorlott versmondó volt, más még gyűjtötte a bátorságát, de néhány kedves szó és a baráti biztatás, hamar feledtette az izgalmat. A reggeli hűvös időben a hölgyek többsége a a kölnit választotta, de volt, aki egy kis frissítő hideg vizes, szódás szifonos fröccsenést is bevállalt.  

A hároméves Noel eső locsolására érkezett. Édesapja Pongrácz-Dualszky Tamás fiatalon maga is járt locsolni, most pedig a hagyományőrzők tagjaként szeretné kisfiát is megismertetni ezzel a szokással. 

Ez egy szép hagyomány, amit jó lenne életben tartani, mert összehozza az embereket. A nyúli és a környékbeli eseményeken is részt szoktunk venni, a mikulás fogathajtáson is itt voltunk.

A háztól-házig járó locsolkodók útközben gyönyörködhettek a tavaszi tájban, fehér sziromkosztümbe öltözött fák és tarka virágok intettek feléjük a falu utcáiról, sok helybéli ismerős pedig az ablakból vagy a kertkapuból integettek. A lovaskocsik és omnibuszok biztonságos közlekedését a helyi polgárőrség lelkes tagjai segítették felvezetéssel és a forgalom ideiglenes megállításával.

- Első alkalommal egyesületi körben rendeztük meg a Húsvéti Locsolkodást és néhány tagtársunk gyermekét, illetve hölgy rokonát kerestük fel. Viszont a helyiektől sok pozitív visszajelzést kaptunk ezért idén igyekeztünk bevonni az óvodásokat és kisiskolásokat, amiben a szülői munkaközösség sokat segített - mondta el Erős Gábor az esemény főszervezője. – Az idei szüreti fesztiválra is sok új jelentkezőnk van már. 

Nagy öröm látni, hogy van igény az ilyen típusú programokra.

A lányos házak meglátogatása után a résztvevők az Ady-parkba érkeztek, ahol szintén várta őket néhány ovis kis virágszál, akiket szintén meglocsoltak. Majd ezt követően együtt keresték meg a fék között elrejtett húsvéti ajándékcsomagokat. A közös játék mellett a gyerekeket rendkívül érdekelték a lovak is. Egy lovas akrobata bemutatott néhány trükköt, emellett a fiatalok megismerkedhettek paripákkal, hogy tartsák a kezüket, ha etetik őket, hogyan lehet biztonságosan odamenni hozzájuk.

Erős Gábor elmondta a visszajelzések tükrében jövőre szeretnék fél- vagy akár egész napos programmá is kibővíteni a locsolkodást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában