kapcsolattartás

2020.02.27. 15:22

A bíróság dönt, ha a szülők nem tudnak megállapodni

A gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása március 1-jétől a gyámhatóság helyett a bíróságnál kezdeményezhető, nemperes eljárásban. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) jelentős ügyteher-növekedésre számít az új eljárás miatt.

Forrás: Shutterstock

Benkő Imola, az OBH jogi főosztályának vezetője egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy az Országgyűlés december 17-én fogadta el a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó új szabályokat, a bíróságoknak így két hónapjuk volt a felkészülésre, amelyet az OBH koordinált.

Várai-Jeges Adrienn családjogi bíró elmondta:

ha a szülők nem tudnak megállapodni a kapcsolattartásról, a bíróság dönt, figyelembe véve az eset összes körülményét és a gyermek érdekét.

Kiemelte: a gyermeknek joga van ahhoz, hogy a különélő szülőjével szeretetteljes, meghitt kapcsolatban lehessen, a vele egy háztartásban élő szülője pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.

A kapcsolattartás szabályainak megszegése esetén március 1-jétől nem a gyámhivatalhoz kell fordulni, hanem a gyermek lakóhelye szerinti bírósághoz

- hívta fel a figyelmet.

Az eljárás kérelemre indul, amelyet a kapcsolattartás szabályainak megszegésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell

  • a kérelmező, a kérelmezett és a gyermek adatait,
  • a kapcsolattartást szabályozó bíróság vagy gyámhatóság nevét,
  • az ügyirat számát,
  • annak leírását, hogy a kapcsolattartás szabályainak megszegése miben nyilvánult meg,
  • és a végrehajtásra irányuló határozott kérelmet.
  • Ha a bíróság a kérelem és az erre adott észrevétel alapján el tudja dönteni, hogy megtörtént-e a szabályszegése vagy sem, akkor végzést hoz az ügyben. Ha az iratok alapján ez nem dönthető el, akkor bizonyítási eljárást folytat le és meghallgatja a feleket – ismertette.

    A bíróság megállapíthatja, hogy a kérelmezett megszegte a szabályokat és felhívhatja őt, tartsa be a kapcsolattartás szabályait. Emellett a bíróság meghatározza, hogy az elmaradt kapcsolattartást meddig kell pótolnia. Az eljárás elején nem kell illetéket fizetni – jelezte Várai-Jeges Adrienn.

    A bíróság – az eset körülményeit és a gyermek érdekét mérlegelve – többféle szankciót alkalmazhat azzal szemben, aki mulasztott.

    Fordulhat a gyámhatósághoz, hogy segítse elő a kapcsolattartás szabályainak betartását; kérheti a gyámhatóságtól a szülői felügyeleti jog megváltoztatását vagy a gyermek elhelyezését harmadik személynél is.

    Emellett pénzbírságot szabhat ki, visszatérő, a szabályokat súlyosan megszegő magatartás esetén pedig a rendőrség közreműködését is kérheti a gyermek átadásakor. Ezen felül a bíróság büntetőfeljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése, kiskorúval történő kapcsolattartás akadályozása miatt – közölte a családjogi bíró.

    Várai-Jeges Adrienn hozzátette: a jogszabály nem mondja ki ugyan, hogy soron kívüli eljárásban kellene a bíróságnak eljárnia, de mivel gyermekről van szó és az elmaradt kapcsolattartást hat hónapon belül pótolni kell, a bíróságok gyorsan fognak dönteni ezekben az ügyekben.

    A február 29-éig benyújtott kérelmeket azonban továbbra is a gyámhatóság bírálja el – jelezte.

    Várai-Jeges Adrienn kérdésre válaszolva elmondta:

    számos „kreatív” megoldással találkoztak, ahogyan az egyik szülő ellehetetleníti a kapcsolattartást a másikkal. Előfordult például, hogy miközben a gyerek a különélő szülőjével beszélt telefonon, a másik szülő – hogy így akadályozza a zavartalan kapcsolattartást – kedvenc mesefilmjével igyekezett elvonni a gyerek figyelmét.

    Szigeti István bíró, az OBH jogi főosztályának munkatársa kérdésre válaszolva azt mondta: sok ilyen ügyre számítanak – a legtöbbre a budapesti régióban -, de ennek a nagyságrendjéről nem tudnak nyilatkozni.

    Borítókép: illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!