Küzdőszellem

Az elmúlt hónapokban többször volt szerencsém Európa-bajnokokkal beszélgetni, akik mindannyian kivételes tehetségek. Igaz, hogy teljesen különböző sportágak jeles képviselői, de van bennük közös, mégpedig a sport, a kitűzött célok iránti alázatuk, elhivatottságuk, szenvedélyük és kitartásuk. A velük való beszélgetések során bizony eszembe ötlött az én sportokhoz, sportágakhoz való viszonyom. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy sportlady, a férjem viccesen meg is szokta jegyezni, hogy én vagyok az egyetlen, aki ha egy eldobott labdát lát a filmben, csatornát vált. Ami persze nem igaz, de van benne igazság. Próbáltam én mindenfélét, de sajnos egyik sportággal sem lettünk örök, életre szóló barátok. Hogy miért? A beszélgetőpartnereimet hallgatva rájöttem. Nincs meg bennem az a kitartás, az a küzdőszellem, ami őket hajtja előre még akkor is, ha lehetetlennek tűnik a kitűzött cél. Én pedig egy kisebb kudarc után feladom, nem vagyok elég motivált a folytatáshoz. És hogy mire jöttem még rá a beszélgetések során? Hogy mennyire fontos az, hogy az ember higgyen valamiben, hogy legyenek álmai, olyan céljai, amelyekért érdemes dolgozni. Hogy nincs lehetetlen, minden helyzetből ki lehet hozni a maximumot annak ellenére, ha az rengeteg munkával is jár. Hogy mindenben benne van a jó, és mennyire klassz az, ha egy félig üres poharat is félig tele látunk.